A Hezbollah vezetője eszkalációval fenyegette meg Izraelt
Megtartotta első nyilvános beszédét a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta Haszan Naszr Alláh.
„Ez a Hamász, ez a Hamász” – kiabálták a telefonba a terroristák.
Megrázó jelenetről számolt be a BBC. Közel négy héttel ezelőtt Gázában a Hamász körülbelül 240 emberrel együtt elrabolta a 84 éves Ditza Heimant is. Amikor Ditza lánya a támadások után megpróbálta telefonon elérni az édesanyját, egy kisebb sokkot kapott, ugyanis az anyja helyett a terroristák szóltak bele a telefonba.
Ez a Hamász, ez a Hamász
– kiabálták a telefonba a terroristák.
„A húgom megrémült, letette a kagylót. Nem gondoltam, hogy elvitték. Azt hittem, megölték” – mondta az áldozat másik lánya, Neta Heiman Mina a BBC-nek.
A lap információi szerint Ditza Heimant jelenleg is túszként tartják fogva Gázában. A Nir Oz kibucból vitték el, amikor
a Hamász halálos támadást hajtott végre a térségben, megölve ezzel legkevesebb 1400 embert és több mint 240 túszt ejtve.
Neta azt mondja, hogy az utolsó üzenet amit az édesanyjától kapott, helyi idő szerint néhány perccel 10:00 óra előtt volt. Ezután többet már nem vette fel a telefont. Az egyik szomszéd állítólag látta amint a Hamász fegyveresei elviszik az idős nőt.
Túl sok terrorista volt kint, lövöldözni kezdtek. Ő visszakúszott a menedékébe. Szerencséje volt
– tette hozzá a lány.
A Hamász egyik Facebook-oldalán Neta és nővére találtak egy videót, amelyen az édesanyja látható. „Elvitték. Betették egy autóba. Amikor megtaláltuk a videót, tudtuk, hogy életben van.” – mondták.
Ditza Heiman egész felnőtt életét Nir Ozban élte le. Szociális munkás volt, aki csak néhány éve hagyta abba a szakmáját.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Megtartotta első nyilvános beszédét a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta Haszan Naszr Alláh.
Nyitókép: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.